Mit mondanál Jason Newstedról? Ő az a srác a Metal Blade kiadó művészeként kezdte a pályát a Flotsam And Jetsamban, továbblépett, hogy a világ talán legsikeresebb metal zenekarában, a Metallicában játsszon, és most a Voivod tagja, ami elég ironikus, hiszen ők is a Metal Blade-től indultak. Jason basszusjátékával jelenteti meg 13. lemezét a Voivod március 4-én. Hosszú bevezető helyett inkább ugorjunk neki a hosszú interjúnak. JASONIC: basszus (2002- ) Mielőtt a Voivodhoz történt csatlakozásod részleteire rátérnénk, azt akarom megtudni, hogy milyen volt számodra a Voivod rajongói szemmel és a Flotsam And Jetsam tagjaként. Emlékszel még, mi volt az első reakciód, amikor meghallottad a Voivodot? J.N.: Abszolút. Rajongójuk voltam, ember, a kezdetektől fogva. Az összes banda, akiről ebben az interjúban beszélünk - Metallica, Voivod és Flotsam And Jetsam - mind a Metal Blade kiadó Metal Massacre válogatásától kapta a kezdő lökést. A Flotsam és a Voivod nem sokkal a kitörés után alá is írták a maguk szerződését a kiadóval, a Metallica pedig továbbállt a Megaforce-hoz, hogy tegye a dolgát, de mi a Metal Blade-nél maradtunk mindketten. Akkor ismertem meg a srácokat, mondhatjuk úgy, hogy versenyhelyzetben. Egészen irigy voltam. Azt hiszem, a Flotsamben mindannyian irigyek voltunk a Voivodra. Volt koncepciójuk, volt már egy fantasztikus zenészük, és sokfelé irányba elvihették a pályájukat, főleg, hogy mi meg időről-időre ugyanazt csináltuk. Próbáltunk, aztán dalokat írtunk, aztán lemezt készítettünk és koncerteket adtunk - ismered ezt, ugyanazért a figyelemért harcoltunk hosszú időn át, ugyanazokért a dollárokért, ugyanolyan dolgokért. Úgy látszott, ők együvé tartoznak, mindig. Blacky óriási volt azokkal a szegecsekkel; és Snake-nek egyénisége volt. Előttünk jártak, lépésekkel voltak a Flotsam előtt, és mi úgy gondoltuk, szarok vagyunk. Hát, innen ered a tiszteletem irántuk. Emlékszem, amikor először hallottam őket, nehezen tudtam befogadni, mivel annyira különböztek a többi thrash csapattól, akiket hallgattam. Különösen a korai időszakra igaz ez még a tapasztalt, vájt fülű hallgatóknál is. Azokat a lemezeket, melyekről most beszélünk nehéz volt végighallgatni, - hangzásilag nem éppen kellemesre sikerültek. Fenntartással fogadta az ember. Mostanra átrágtam magam rajtuk, és majd beleőrültem, amíg megtanultam ezeket a dalokat, némelyiket igazán nehéz volt megfejteni. Egy csomó kérdőjelet rajzoltam a jegyzeteimbe. Egyszerűen nem hallottam, mi a fene történik. Ezt az egészet a kényszerűség szülte náluk. Azokban a napokban, amikor odafent voltak Montrealban, valahol a jég közepén, kerestek valamit, ami megszabadítja őket az unalomtól, és nem jár túl sok bonyodalommal - aztán egymásba bonyolódtak... Tudod, Piggy volt az egyetlen, aki tudott játszani, mindközül, és énekelni senki nem akart. Ahogy megszólaltak annak az oka az volt, hogy egyetlen gitárerősítőjük volt csak, egy Marshall; ezen keresztül jött a basszus és ezen keresztül jött a gitár is, és ezért lett olyan a hangzás amilyen. A szükség szülte - ez valami gyönyörű, egyedi dolog volt, amit tulajdonképpen a Nothingface és az Angel Rat albumokon tökéletesítettek tovább... Ez a kényszerűség alakította ki a hangzásukat, azt a módszert, ahogy az emberekhez szólhattak. Igazán király volt, különbözők voltak, mindig eredetiek. És még mindig eredetiek. Ahogy múlt az idő, félszemmel mindig figyeltem őket. Az első héten, ahogy megjelent a lemezük, már mentem is az üzletbe, hogy megvegyem. Még mindig ugyanolyan hatalmas Voivod rajongó vagyok. Amikor a Nothingface kijött, az olyan ugrásszerű fejlődés volt dalírásban, felvétel szempontjából, mindenben. Óriási új dimenzió, ami kirobbantott minket az állóvízből. Amikor kijött a Nothingface, a maga kifinomultságával... a leghallgathatóbb anyaguk volt egészen addig. Néhányan a zenekar legjobb munkájának tartják azt a lemezt, mások meg a Killing Technologyt, mert az volt az első próbaugrás. Kíváncsi vagyok, mit tartasz a legmeghatározóbb munkájuknak. J.N.: Nagyon elcsípték a pillanatot minden számban. Mondhatnád, hogy véletlen volt, de ők nem ijedtek meg az esélytől, és az "ugrás" a helyes szó - ugrás előre, nagy-nagy lépésekkel. Számos zenekar tesz nagy lépéseket különböző korszakok között. A Metallica nagy lépése a Kill 'em All-tól a Ride The Lightning lemezig például - talán a legnagyobb lépés, amit zenekarként valaha megtettek. Igazából egy finomodás volt, igen rövid időn belül. A Killing Technology volt az a pont, amikor többen felfigyeltek a zenéjükre és elfogadták azt - nem zavaros volt, hanem jóval több annál. Nem tudom, véleményem szerint igazán kellemes. Snake kezdte megtalálni a saját szövegírói stílusát, és beletanult a dolgába. Hatalmas csapategység volt náluk. Úgy tűnt, hogy folyamatosan erősítik egymást. Sok szarságon mentek át... Bizony. J.N.: Végig kapcsolatban voltunk egymással. '88-ban találkoztunk is, amikor a turnéjuk áthaladt San Franciscón. A Stone-ban játszottak, ami egy metal menedék, és meghívtam őket magamhoz a keleti öbölbe. Fociztunk és húst sütöttünk, kicsit jammeltünk az akkori Chophouse-ban (egy 10x12 méteres hálószoba tele gitárral). Olyan barátok lettünk, mint soha azelőtt. Blacky aznap nem volt ott, csak a másik három srác. Amikor Montrealban jártunk a Metallica turnéval, bevettük magunkat valahol egy hotelszobába egy elektromos masinával, egy dobgéppel és zajongtunk. Piggy és Michel és Én mindig a TARRAT projektet nyomattuk. Az a mi cuccunk volt. Olyasmi, mint a gyermekünk; mindig együtt zajongtunk, amikor volt rá időnk. '95 és '96 voltak az igazán nagy évek a projekt számára. Jó pár hetet töltöttünk akkor a TARRAT zenéjével. De semmit nem jelentettetek meg TARRAT néven. J.N.: Nem, az egyetlen dal, amit a Chophouse-ban felvettünk a Phobos albumon hallható "Embody". Azelőtt csak beállítottunk egy mikrofont a szoba közepére és játszottunk, és ami történt az történt. A TARRAT-tal '95-'96-ban kezdtük külön sávokra felvenni a hangszereket, akkor kezdtük komolyan venni az egészet. Egyébként ki állt elő a TARRAT névvel? J.N.: Az én szüleményem. Ugyanaz előre, mint visszafelé. Jó ötletnek tűnt. Egy totális szókitaláló szörny vagyok. A szövegek és az ilyen dolgok azok, amiket mindig felírok valahova. Aztán nagyon jól elnyomtuk a Voivoddal, amikor volt idő megírni a szöveget. Ez volt az első alkalom, hogy kifejezhettem magam, a Flotsammal töltött napok után. Mi tudtuk - és itt most a '96-os TARRAT időszakról beszélek, - hogy majd készítünk együtt felvételeket. Habár mindig csak tervezgettük. Az én indítékom hét-nyolc évvel ezelőtt a kezdetek kezdetén csupán annyi volt, hogy megvolt a pénzügyi lehetőségem segíteni nekik valóra váltani ezt az álmot, amiről akkoriban beszélgettünk, megtalálni a módját, hogy ezek a srácok abból tudjanak élni, hogy a hangszereiken játszanak; ne kelljen valaki másért dolgozniuk, vagy megfelelniük valaki másnak. Túl régóta csinálják már, és hűségesek maradtak a zenéjükhöz és minden máshoz... Ez egyfajta elismerés a részemről, hogy én beléjük akarom fektetni a nehezen összegyűjtött pénzemet, és ami fontosabb, az időmet, hogy biztos legyek benne, valami történik velük. Szóval ez volt az akkori beszélgetések témája. Most megvalósul, az indok pedig ugyanaz. Az elsődleges indíték számomra, hogy egy kis elismertséget szerezzek nekik. Szóval még mindig dolgoztak? J.N.: Egész végig, amíg alá nem írták a Chophouse Records szerződést, dolgozniuk kellett. Most már nem kell. Az egyik legjobb szerződésük van, amit csak egy zenész kaphat - talán a világ zenészeinek 95%-ánál is jobb. Biztosítani akartam, hogy a legelső lemezből is pénzt lássanak. Amíg ők nem kapnak pénzt, addig én sem. Ez leginkább ilyen testvéries dolog. Nem lenne muszáj megtennem; nem a nyereség reményében csinálom vagy bármi ilyen szarságért. Hanem azért, mert így akarom. Gyűjtögettem a dollárokat egész idő alatt, amíg a Metallicaban voltam, nem szívtam fel az orromba vagy egyéb ilyen hülyeség. Befektettem és biztosítottam, hogy mindig ezt a zenét csinálhassam. Azért ezt nem sokan teszik meg. J.N.: Hát igen, például az Echo Brain is. Hét számot vittem abba a bandába csak hogy annak a srácnak legyen esélye kiállni az emberek elé énekelni. Így éreztem - hét éven át jammeltem vele. Megérdemelte. Ugyanez van ezekkel a srácokkal is. Sokáig figyeltem őket. Már akkor '95-ben tudtuk, hogy beszélni fogunk Snake-kel, hogy jöjjön vissza a bandába; vissza akartuk szerezni őt. És tavaly Montrealban megtörtént, a metal 20 éves jubileumi ünnepén vagy mi a túrón megtették. Voivodék voltak a díszvendégek. Nem vagyok benne biztos, hogy Blacky játszott-e velük aznap. Azt hiszem az akkori csapat játszott és Snake énekelt. Tavaly márciusban vagy áprilisban történt. Akkor már vissza akart térni a zenekarba. Piggy mesélte, hogy nagyon izgatottak voltak, hogy visszajön közéjük. Elvégezte a saját dolgát, eltartott hét-nyolc évig, átment mindenen, amin át kellett mennie, és most visszatért a táborba. Tényleg vissza akart menni? J.N.: Igen, ő akart visszamenni. Nem volt egy kis rábeszélés? J.N.: Nem. Amikor komolyan szóba kerültek a demók, és hogy végig akarjuk vinni azt, amiről évekkel korábban beszélgettünk, eldöntöttük, hogy idén felvesszük a lemezt, elkezdtem stúdióidőt keresni és komolyan átgondoltuk a menetrendet. Elmondtuk Snake-nek és végeredményt az egyik dalban hallhatod: "If you're in, I'm in." ("Ha ti benne vagytok, én is.") Tulajdonképpen, alku volt. "Jay, ha beszállsz és végigcsinálod ezt az egészet, és felturbózol minket a vérátömlesztéssel, akkor leszek én az énekes. Én vagyok a Voivod igazi hangja és számíthattok rám." Valamikor júliusban történt mindez, elkezdtük a demózást és elküldték nekem az első hat dalt, azt hiszem Piggy jammelt otthon és Away hozzátette a dobsávokat, aztán Snake ráénekelt Piggy fürdőszobájában (haha) a kis négysávosával. Haver, körbeugráltam a szobát. Az első dal, amit a lemezen hallasz (Gasmask Revival) ugyanaz, amit én először hallottam ezen a kazettán. Felvették a saját részeiket, és minden mást nyitva hagytak nekem, hogy találjam ki és játsszam fel a basszustémákat, aztán csináljam meg a hangszerelést. Én, mint a Voivod eredeti hangjának rajongója... Szóval, király volt Erickel is a banda, minden tiszteletem az övé, tetszik az a zene, amit a Negatron és a Phobos lemezeken csináltak, de mint sok igazi Voivod fan, Snake-et akartam. Amikor meghallottam, hogy vissza akar jönni, óriási érzés volt. Beszélgessünk kicsit a Metallicaból történt távozásodról, és a Voivodhoz csatlakozásról. J.N.: Több, mint két éve elhagytam már a Metallicát, és azóta legalább nyolc albumban volt benne a kezem. Minden nap zenélnem kell. Ennek élek, és én voltam az egyetlen Metallica tag, aki még nem nősült meg, és mindig képes voltam mindent feladni a zenélésért. Ez az egyik dolog, ami nagyon boldoggá tesz a Voivoddal kapcsolatban; ugyanannyi idősek vagyunk, ugyanúgy öltözünk, egy csapat vagyunk. Egyikünk sem nős, egyikünknek sincsenek gyerekei, feladhatunk bármit, minden másodpercben csak a metalnak élhetünk. Ez sokat jelent nekem. A Metallicaban, én mindig játszottam. Büszke vagyok az élő teljesítményemre, büszke vagyok arra, amit létrehoztam velük, büszke vagyok arra a segítségre, amit nyújtottam nekik, hogy eljussanak oda, ahol most vannak. Több volt a jó, mint a rossz élmény, ami a Metallicában ért. Nézegetem a fotókat, és nagyon-nagyon elégedett vagyok velük. Jobb, mint ha azt kellene mondani, hogy "jézusom, haver, mi a fenét csináltunk?". Ránézek, és azt mondom: "haver, kemények voltunk. Nézd milyen erősek!". Amikor nézem a videókat úgy headbangelek, mint egy őrült, mint egy elmebeteg... Ez tesz boldoggá. Ettől érzem jól magam. Valóban, igazán szeretném látni, ahogy feltámadnak azok után, hogy most minden olyan bizonytalanná vált; a Napster ügy, a különböző döntések, amiket meghoztak, James gondjai, és minden ilyesmi. Most újra csak Metallica rajongó vagyok. Azt akarom látni, hogy újra ők lesznek a vezérek. Megvan a tehetségük és a tudásuk, hogy a zenénk következő megmozdulásának lándzsahegye legyenek. Miért nincsenek helyükön a királyok? Azt hiszem, nagy segítség lenne mindazoknak, akik szeretik hallgatni és játszani ezt a zenét. Igazán nagyszerű lenne, ha visszatérnének a trónra, és jó pár segget szétrúgnának. Azt hiszem, ezt várja mindenki. Lejárt az időnk; megváltozott az a kémiai vegyület, amit mi négyen a zenében alkottunk. Meg kellett osztanom a zenémet az emberekkel, a másik zenémet, és ők nem igazán támogatták. Egy 20 éves zenekar. Úgy gondoltam, rendben (haha) és nem értettem, hogy egy olyan szép dolog, mint az Echo Brain, hogy lehet hatással egy akkora monstrumra, mint a Metallica. Nem jött volna kevesebb ember a koncertekre, nem adtunk volna el kevesebb albumot, vagy bármi ilyesmi. Kiborultam ettől. Ezért léptem le. Sok mindent elmondtam már az embereknek, hogy mit fogok csinálni. Tudtam, hogy megcsinálom az Echo Brain-t. Tudtam, hogy dolgozni fogok a Speedealerrel. Tudtam, hogy játszani fogok a Voivoddal, legalábbis az albumon. Sok minden más is fel volt jegyezve a naptáramban, a menetrendben, a céljaim listáján, hát ezekkel kezdtem foglalkozni. A többiek nem akartak napi több órát azzal tölteni, hogy kézbe veszik a hangszerüket, bekapcsolják az erősítőt. A legjobbakat kívánom nekik, és mivel egész hátralévő életemben az üzlettársuk leszek, hát megpróbáljuk normálisan folytatni. Van egy tekintélyes szegmense a metalosoknak, akik most nem hallgatnak Metallicát. Ők (és én is) a régi Metallicaról beszélnek. Gondolod, hogy elvesztették a hitelüket a metalosok előtt? J.N.: Olyan hihetetlen, kiszámíthatatlan sikert ért el a zenekar, és annyi pénzt és mindent, ami ezzel jár. Ezt időbe telik megemészteni, olyan személyiséget kíván, hogy képes legyél megtenni, amit akarsz. Mint oly sokszor, most is félre kellett tennem, hogy együtt legyek a családdal, vagy olyan dolgokat, amiket hónapokkal előre elterveztem, hogy valami előre nem tervezett dolgot tegyek meg a Metallicaért. Az emberek elképzelni sem tudják. Ők csak a fényes oldalát látják, azt nem, hogy milyen kemény munkát és milyen sok időt igényelt az a valami, ami ilyen hatalmas lett, és hány ezer ember dolgozott rajta, hogy így legyen. Mi voltunk a Metallica négy arca, de sok ezren dolgoztak azon, hogy mindez lehetővé váljon. Ezekkel a rád nehezedő dolgokkal nehéz arra koncentrálni, hogy miért is kezdtél bele, vagy hogy milyen érzéseket kapsz, amikor másokkal zenélsz, vagy zenekart csinálsz. Nagyon nehéz ezekre koncentrálni. Valami ilyesmi történt. Sok zenekarral megesik. Habár az mégis tény marad, hogy a Metallica tudott a leggyorsabban és a legkeményebben játszani. Az élő előadás az erősségük, és mindig az is marad. Talán ez nem egészen egyértelmű. Nem gondoltam, hogy ilyen kegyetlen lesz. James sérüléseket szenvedett és egyéb ilyen dolgok, szóval nem éreztem biztonságosnak a fellépéseket, de ők játszani fogják azokat a dalokat, és az emberek imádni fogják őket. Azt tudom, hogy a Voivod még mindig éhes. Mindkét csapat ugyanannyi ideje van együtt, de a Voivod soha sem került közel az elismertséghez, szóval van még mit bizonyítaniuk. Ők még keresik ezt az elismerést és ezt a sikert. Maradhatunk az undergroundban és szétrúgunk pár segget, és ha így történik, akkor ezt fogjuk tenni. De ha kirobban ez a dolog és eljut valahova, ahol még nem volt soha, az fantasztikus lesz. Ezek a srácok készen állnak rá, és akarják. Még mindig úgy gondolkodunk, mint a 19-20 éves kölykök, mint amikor elkezdtük a Flotsamet és a Voivodot. Hogy csak játszani akartunk egyfolytában, ezért éltünk, ezért lélegeztünk. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a Metallicaban megtörténhetne, de ez nem választás kérdése. Azok a srácok megtehetnék, és önmaguk lehetnének, ha a családi dolgokon egy időre átlépnének, de nem lehet, az nem a való élet. A család fontosabb. Különbözik a fontossági sorrend. Megváltoztak a prioritások. A Voivodnak továbbra is az a fontos, hogy eljuttassa a zenéjét az emberekhez, és megéljék ezt a metal álmot. Mit kellett megváltoztatni a basszus játékodon a Voivodban a Metallicához képest? Hogy világos legyen a kérdés, vannak-e különböző stílusok? J.N.: Először is, Piggynek nem mindennapi a stílusa és a hangolása, Blackynek is sok dolgot kellett megmutatnia, amit Blacky az évek folyamán játszott, mert teljesen fejre állítja a dolgokat; Piggy hangolása, Piggy húrjai - sok macskára voltak hatással. A Voivod és a Flotsam And Jetsam játéka között sok a hasonlóság - nagyon sűrű, gyors, duplafogásos basszus témák. A Voivodban a hangzás az, amit segítettem kialakítani, egy stílust, amit korábban találtam ki magamnak Lemmy és Geezer Butler és Geddy Lee tiszteletére, akiknek a basszusjátéka igazán kirobbanó, ütős és persze betorzított. Ez volt az én dolgom. Tudod, Lemmy egy Marshall erősítőn keresztül játszik... és most nekem is így kellett játszanom, ami egy igazi áldás, el sem tudtam képzelni, hogy milyen remek érzés ez belülről. Nehéz szavakba önteni. Az első, amit Piggy megkérdezett... A stúdióban voltunk az első napon, hogy felszereljünk mindent a felvételekhez; a Marshallok a helyükön, a mikrofonok a helyükön, és minden a helyén. A srácok egy délutáni géppel érkeztek Montrealból, Piggy besétált a stúdióba 4 órakor, és azt mondta "oké, hol van a basszuserősítő a torzításhoz?" Nem volt mit tenni, "hé, király mikrofon, huh, szép Marshall kupac", semmi más csak, hogy hol a basszuserősítő. Tudod, milyen érzés volt ez nekem, ember? Megkértek, hogy tekerjem fel a basszust, megkértek, hogy az egyik dalban gitárszóló helyett basszusszóló legyen. Azt hittem ilyen nem történhet velem a pályafutásom során. Szóval ebben a stílusban jobban otthon vagy. J.N.: Azt hiszem, igen. Azt hiszem, ahol felfedeztem a saját stílusomat, az a Flotsam korszak, a korai Flotsam dalok megírása. Olyan volt, mint a Justice korszakos basszusjátékom a Metallicaban, mert éppen akkor jöttem át a Flotsamból. Talán igazán nem is hallatszik azon a lemezen, de ugyanaz a stílus volt. Jobban jellemző volt rám, mielőtt egyéb stílusokat megismertem volna vagy elgondolkodhattam rajta, hogy ez ilyen stílus, az meg olyan stílus. Én csak játszottam. Mit szólsz hozzá, hogy egyel kevesebb gitáros van? J.N.: Óriási. Azért, mert a dobos is más stílusú. És persze van egy más stílusú gitáros, és egy más stílusú énekes is - a híres Snake fogékonyság. Igazán kiváló, ahogy a szavakat egymásba fűzi. Nem egy sima egyszeregy. Egyáltalán nem; sokkal inkább egy hangszer, ami kiemeli a zenét. És Michel dobolási stílusa is egészen zenei, királyul üt, nem egy 4/4-es típus. Érezni ezt a space-stílust, tudni, hogy mikor nem kell ütni, ami nagyon fontos. Sok-sok basszustéma az öthúros basszusgitáron, ami az erősségem. Nem hittem volna, hogy ebben a zenekarban valaha szükség lesz az extra húrra. Nagyon más ám. A "Rebel Robot" dalban tulajdonképpen az ötödik húron történik minden, és ez okozza azt a különbséget a mélységben, és a hangzás így körülveszi és beborítja a bandát. És a Lázadó Robot egy igazi Voivod számcím, ha jól hallom. J.N.: Persze. Az összes szöveg közül erre vagyok a legbüszkébb, amire valaha is basszusozhattam. A basszus a gerince, fel tudok állni egyenesen és kihúzom magam - sokat jelent nekem. Snake arról énekel benne, hogy megint együtt a csapat és milyen boldog emiatt, és hogy mi az, ami még mozgat minket. Dühösek vagyunk egy csomó dolog miatt, és tudatosságot akarunk belevinni az egészbe. Történt egy király dolog, amikor a videót forgattuk pár héttel ezelőtt. Lejött a Much Music (észak-amerikai zenetévé) és megengedték, hogy én készítsek interjút a Voivoddal. Kikérdeztem a másik három srácot. Óriási dolog volt, nagyon nyitottak és őszinték voltak. Néhány poénkodás becsúszott, de a java komoly dolog. Megkérdeztem pár dolgot, amiről úgy gondoltam, hogy a rajongókat érdekelné, mint például, hogy hol volt eddig a legjobb játszani, hova szeretnének eljutni, ahol még nem jártak. Melyik a kedvenc számuk, amit írtak vagy játszottak? Melyik a kedvenc albumuk? Mi az, amit szeretnének, hogy egy új Voivod rajongó tudjon, amikor kutat a régi lemezek vagy a zenekar után? És Michel nagyon komolyan azt mondta: "Azt akarom, hogy óvakodjanak a nukleáris háború fenyegető veszélyétől. Azt akarom, hogy ismerjék meg a Földet és a károkat..." És ez a valóság, szerintem. Nem csak duma. Hány millió metal banda írt már a nukleáris háborúról? Sok. Hányan vették igazán komolyan? Nem sok. Michel igazán mélyen aggódik emiatt. Például, hogy mi történik az űrben, a Columbia felrobbanása is. Megrémült! Jó pár napig teljesen maga alatt volt. Ez az ügy sokat jelent neki. Snake sok szöveget írt, de említetted, hogy a szövegírás segít kifejezni önmagad. Feltételezem néhányat együtt írtatok. J.N.: Igen, adtam Snake-nek kb. kéttucat oldalt a firkálásaimból, néhány újat, néhány régit - sok közülük a környezetről szól. Michel is adott egy köteggel az anyagaiból - tudod féreg lyukak és fekete lyukak és vékony kék vonal és idegenek. Aztán Snake összeállította ezeket a darabkákat. Ez a másik ok, amiért büszkén állok az egész mögött, mivel az én szavaim is benne vannak. Óriási érzés megmutatni a dolgaidat. Nem sok lehetőségem volt erre a Metallicaban. Néhány szót adhattam Jamesnek itt meg ott, amiket felhasznált, de soha semmi emlékezetes. Akkor igazi együttműködés volt ez a dalszerzés. J.N.: Abszolút! Minden szempontból, zene is, szövegek is! Meséltem neked a demó-kazettákról. Korán elküldték nekem azokat a cuccokat. Rengeteg dal volt. Nem emlékszem pontosan, mennyi, de le kellett faragni 18-ra. Tudtuk, hogy 13 dalt akarunk feltenni a 13. lemezre és hogy az egész koncepció erre a számra épül. Amikor ezen átestünk, bátorítottak, hogy fejezzem be a dalt, változtassam meg, tegyek bele basszust oda, ahol szükséges, hogy egyéni legyen a dal, vagy vigyem el egy másik irányba, lassítsam le, gyorsítsam fel, bármi. Teljesen rám bízták, és ez nagyon király volt. Teljes volt az együttműködés; ezért is tud az anyag mögé állni mindenki. Egyetlen dolog rögtön feltűnt, hogy az éneket nagyon kiemeltétek a keverésnél és könnyen érthető, ami azért nem volt mindig így. Ez valami tudatos lépés volt? J.N.: Igen, tulajdonképpen én erőltettem. Az ember mindig egy tonnányi különböző keverést csinál - gitár fel, dobok fel, basszus le, ének fel, bla-bla-bla. Amikor az utolsó meghallgatáshoz értünk, a 10. dalnál, rászálltam az ének keverésére. Fontos volt nekem, hogy kicsit más legyen, és lehessen hallani, hogy mit mondd, mert király a szöveg; hogy átjöjjön az üzenet. Most már tudom, milyen fontos ez a srácoknak, és örülök, hogy felhúztam az éneket. Történt néhány dolog az elmúlt hetekben a Voivoddal, amire nem hiszem, hogy valaha is számítottak. Felkértek minket, hogy készítsünk egy rádiós verziót is az egyik dalra. Amikor ilyet kérnek tőled, az igazán jó jel. Lehetősége lesz felfedeznie őket olyan embereknek, akik talán soha sem hallottak róluk azelőtt. Nem ismerik őket túl sokan, de akik mégis, azok hihetetlen elismeréssel adóznak nekik. Ha növelni tudjuk azoknak a számát, akik elismerik őket, az már óriási lesz. Kíváncsi lennék néhány dalra az új lemezről: "Gasmask Revival" és "Les Cigars Yolants". Ezek miről szólnak? J.N.: A "Les Cigars Yolants" repülű szivarokat jelent. Ez onnan jött... - ah, minden titkot kiadok (haha) - amikor először játszottuk azt a riffet, úgy szólt, mit John Bonham dobjai a Led Zeppelinben. Nagyon király, régi Led Zep íze van. Azonnal erre gondoltam, azt gondoltam, hogy szóljon a repülő szivarokról, és rögtön elkezdtünk űrhajókról, ufókról beszélgetni, amik úgy néznek ki, mint a repülő szivarok. Aztán a marihuána legalizálásáról alkotott véleményünket is beleírtuk. Ez a mi választásunk, ha valamit elhatározunk, akkor együtt csináljuk végig, akármilyen nehéz is. Valamit tenni kell vele, mert"felrepít". A repülő szivar a legjobb elnevezés az ufóra is. Innen indult az egész, hogy legyen egy kis rejtett utalás is, ki ne vesszenek a Voivodból az űrlények. Aztán kapcsolatba hozható a mi repülő szivarjainkkal is, amik az űrbe juttatnak minket. A "Gasmask Revival" eredetileg "Citizen Gasmask" címmel indult, mivel nincs már több jó állampolgár. Snake szemtanúja volt a montreali WTO ülésnek, a kődobálásoknak, a gázálarcosoknak, és a könnygáznak az utcán. "Nem sírunk a könnygáztól" - mondja a dalban. "Ideje hordani, barátom, ideje újra köveket dobálnom." Arról szól, hogy mi történik a világban. 2001. szeptember 13., a hadsereg összes raktárából kifogytak a gázálarcok. Aztán megint, február 13-án 2003-ban, újra elfogytak a gázálarc készletek. Mi ez, ha nem a gázálarcok újjászületése. Miért döntöttetek úgy, hogy nem a korábban tervezett címmel fog megjelenni az album? J.N.: Korábban "The Multiverse" volt a munkacím, ami egy számból jött. Volt egy óriási koncepciónk, amit követni akartunk. Ha akarod, hatvan másodpercben elmondom mi volt a lényege. Rendben. J.N.: A Tejút rendszer egyike a 13 univerzumnak, melyek a multiverzumot alkotják. Minden egyes világegyetemet egy pók irányít, egy hatalmas óriási pók, és a mi saját univerzumunkban a csillagok és a bolygók állása és minden a mi pókunk hálójának szálain függ. Ez az óriási lény biztosítja, hogy minden egybe ragadjon, és ha fontos, még több hálót sző, hogy az univerzum elérje a következő világegyetemet. Szóval minden egyes dal egy univerzumot mutat, melyek a multiverzumot alkotják. Minden egyes univerzumnak külön pókja volt, amiket Away lerajzolt volna, hogy illusztrálja azt a dalt és azt az univerzumot. De amikor kezdtek jönni a szövegek és láttuk, hogy sokkal inkább személyes és aktuális jellegűek, mint koncepciózusak és filozofikusak, így elhatároztuk, hogy inkább Voivod legyen a címe. Ez több mint direkt szöveg, direkt zenével. Ez a Voivod. Ahogy korábban mondtam, a régi rajongók mindig hűségesek maradtak hozzájuk, mert ők is hűségesek maradtak a zenéjükhöz., de a rajongók új csapatai a Metallicaban végzett munkásságom miatt jönnek majd, meghallgatják a zenét és akarják az újat, még ha nem is ismerik a Voivodot. Próbáljuk azt mondani, hogy ez egy újjászületés, egy új rajt, egy új esély, hogy megmutassuk az embereknek, milyen ez a zenekar, ezért neveztük el a lemezt Voivodnak, így nincs kavarodás. Ez a zenekar, ez a lemez. Ennyi. Amikor csatlakoztam a bandához, vitába keveredtem a srácokkal. Michel azt mondta az arcomba, hogy ez a mostani a valaha volt legjobb felállás. Azt mondtam neki, haver, hogy lenne az? Mint rajongó, komolyan felhúztam magam. "Blacky és ti, srácok, a vegyület, amit alkottatok, az volt a Voivod, a legjobb Voivod. Hogy lehetne azt felülmúlni? Az volt az eredeti." Azt mondta erre, hogy "szép volt minden, de az emberek közötti érzések és az a pozitív energia, amit mi négyen megteremtettünk, messze felülmúlja mindazokat az érzéseket, mindazokat a pozitív dolgokat, és azt a termékenységet, ami azt a négy embert jellemezte annak idején". Azt feleltem, "haver, a fenébe is, nem!" Nem lett ideges, a legnyugisabb ember a világon, de azt mondta (jó kis francia akcentussal), hogy "nincs igazad, én ott voltam, tudom, hogy nincs igazad; ez a mostani a legjobb csapatunk, a Voivod III". Így éreznek ők ezzel az egésszel kapcsolatban. Mindannyian komolyan a szemembe néztek, és azt mondták, hogy ez a legjobb lemezük, amit valaha készítettek. Óriási volt az a szentimentalizmus. A "We Carry On" a banda folyamatos utazásairól szól? J.N.: (idézet) "Készen állunk újabb kalandokra, nincs kristálygömb, hogy a jövőbe nézzünk, az alkotás vágya hajt minket." Ezek vagyunk. Megyünk tovább. Csináljuk tovább, nem számít semmi. Erre a dalra készítettetek klipet. J.N.: Igen, és szétrúgja a segged! Mesélj a videóról! J.N.: Múlt szombaton mutatták meg nekünk az első verziót a srácok az Industrial Light & Magictől. A stúdióban ültünk Sausalitoban, faragtuk a lemezt, és jött egy levél ezektől a srácoktól: "Régi rajongói vagyunk a Voivodnak, és megtiszteltetésnek vennénk, ha megengednétek, hogy az új lemezhez videót készítsünk." Nem ismertem őket. A saját kis zenei világomban élek; nem vagyok otthon a mozifilmekben. Így azt mondtam, oké, kik vagytok, és hogyan ismerhetlek meg titeket? Azt válaszolták, hogy dolgoztak pár filmen, talán hallottam róla, mint például a Klónok Támadása, Baljós Árnyak, Harry Potter II, Pókember, Különvélemény... Ez olyan, mint az én világomban Jimi Hendrix - tudod, a legjobbak legjobbja. Szóval mindegyikük küldött nekem egy-egy ötperces anyagot a dolgaiból, és minden ott volt a képernyőn, amit csak el tudsz képzelni. Lejöttek hozzánk, és a régi dalokról beszélgettünk. Egy csomó minden elmeséltek a nagy sztárokról, akikkel együtt dolgoztak ezekben a filmekben. Végül igent mondtam, ezek a srácok értik a dolgukat, nyilvánvalóan alkalmasak a feladatra. Kiválasztottuk a dalt, és két héttel ezelőtt San Franciscoban összejöttünk. Ez a legjobb klipünk, és minden centemet beletettem, hogy tuti legyen. Ők is tudták ezt és megértették, mit akarunk megmutatni vele, és megvalósították. Igazából húszszorosát is megéri. A következő menet jövő szombaton lesz. Akkor lesz a világpremier a Much Musicon. Aztán megpróbálkozunk az MTV-vel és a VH1-nal, de majd meglátjuk. Nincs mit tenni, ha az ember azt látja, hogy nem értik meg a minőségi zenét, és belekeverik az emberek meggyőződését a videókba és a zenébe. Ez valami más lesz, hátborzongató. Ez egy performance videó, és nem kérdés, hogy a benne látható négy zenei úttörő nagyon együtt van. Old school, de nagyon, nagyon modern; egy csomó művészi grafika került bele. A pók lett a kabalánk, és szerepel a filmben is. Tulajdonképpen a pók szemén át látod a bandát. Elég gonosz. Ki találta ki neked a Jasonic nevet? J.N.: A menedzsmentem hív már évek óta így. Ők minden projectemben Jasonicnek neveznek. Az első két hétben végig ezen agyaltam, mi legyek, dumpy, strumpy, sparky...? Azt mondták, hogy akarnak velem lógni egy pár hétig, mielőtt eldöntenénk. Aztán amikor végülis lejöttek, Michel azt mondta, hogy a Jasonic elég voivodos, és ennél jobb nem is kell. Én meg rábólintottam. Mesélj a kiadódról a Chophouse Recordsról! J.N.: '92 óta foglalkozunk zenével a Chophouse-ban, és sok-sok zenész jön hozzánk San Francisco környékéről, hogy megszabaduljanak az üzlettől és a kötöttségektől, mindentől, amit nem szeretnek ebben a bizniszben. Ezért jönnek a Chophouse-hoz, menekülnek. Itt azt játszol, amit akarsz, senkit sem érdekel. Nagyon sokan jönnek ide. A legkirályabb Bay Area-i bandák jártak már nálunk, mint például az Exodus, a Machine Head, a Death Angel, a Melvins, a Kyuss. A Sepulturának is rögzítettünk egy dalt a Chophouse-ban. Legtöbbször csak keverést készítünk. Ez az a hely, ahol a zenei levest kavarjuk, és mindenfélét felveszünk. Több száz órát fektettem ezekbe a munkákba. 13-15 projektben vagyok benne egyszerre, és kétnaponta összerakunk 3-4 dalt. Tavaly megjelentettünk egy split-CD-t egy régi projekttől, még '94 októberéből. Az Ir8-ben én basszusozom, Tom Hunting dobol az Exodusból, és Devin Thousend gitározott akkor 22 évesen a Strapping Young Ladből. Sok évig keringett az anyag az undergroundban, de most kijött egy közös CD-n a Sexoturicával, ahol Andreas Kisser gitározik a Sepulturából, Tom Hunting dobol, és én basszusozom. Az eredeti illusztrációval adtuk ki, amit még én készítettem igazi másol-beilleszt technikával - ollóval és ragasztóval, nem számítógéppel. Sok mindent szeretnénk megosztani az emberekkel. Annyit nyomunk belőle amennyi csak kell, ezer vagy 2500, vagy bármennyi. Van egy másik projekt, amit én Pappa Wheelie-nek hívok, hét-nyolc éve tart már, gitározok és üvöltök benne. Néhány lemez még ebből is kapható. Nálunk lehet megvásárolni az összes Voivod anyagot, és a legújabb kiegészítők is hamarosan kaphatók lesznek. Biztosan tonnányi demót kaptok, főleg amikor az emberek rájönnek, hogy te is a Chophouse-nál vagy. J.N.: A válasz, igen. Büszkén mondhatom, azt hiszem, beleadok mindent, aztán sörözünk a teraszon. Van egy "legrosszabb demó" versenyünk. Kábé két éve csináljuk és totál röhej. Vannak jó dolgok, amiket fel tudunk mutatni, de én dolgozok tovább azokkal a zenekarokkal, amikben benne vagyok. Az egyetlen út, ha 110%-ot adok bele. Mik a turné terveitek? J.N.: Előveszem a menetrendet... Április 10-én kezdünk az Államokban. Egy hónapig tart majd, aztán júniusban megyünk át Európába. Valami zárszót? J.N.: A Voivod él!! Ezt írd oda!